2010. május 2., vasárnap

Buda Marathon 2010. május 01.

A bringákat előző nap felpakoltam a csomagtartóra amit Maci adott kölcsön. Szombaton reggel hét óra után értem a Haroldhoz. Niki is jött velünk, ő kirándulni ment. Bepakoltuk a cuccokat és elemntünk a Diáért, aki a Nikivel tartott a túrára. Az autópályát választottuk útiránynak, hogy a bicajok ne zötykölődjenek annyit a szar utakon. A szél miatt nem nagyon lehetett 110-120-nál gyorsabban menni, így is meg kellett állni néha igazgatni őket. Elég lassan mentek a kilóméterek és a túra miatt időben fel kellett volna érni. A tervezett 3 óra majdnem be is jött, fél 11 körül tudtunk leparkolni a környéken. Sietve leszedtük a bringákat és megkerestük a túra indulási pontját. A rajtszámátvétel után indultak is a lányok. Mi visszamentünk a kocsihoz átöltözni. Ettünk ittunk is kicsit a verseny előtt. A múltkori defekt szépen elvágta a külső gumimat, csak reménykedni tudtam, hogy nem reped tovább és kibírja a versenyt.
Pontban délben elrajtolt a sokszáz bringás. Az elején tettünk egy tiszteletkört a reptéren, aztán irány fel az erdő. A reptér végénél már összetorlódott a sok versenyző és sajnos le kellett szálni és tólni kényszerültünk a bringát. Ez a rész sokáig tartott és közben gyalog sem lehetett előzni sajnos, sokszor meg is álltunk. Mikor már úgy tűnt sinen vagyunk, akkor megint megálj volt. Egy tanúlság, hogy az elején el kell húzni amíg széles az út és lehet. It a kerülgetésben a Harold elém került. Mikor már tekerhető votl a pálya, próbáltam behozni, de nem igazán sikerült. Később kiderült, hogy azért nem, mert Ő azt hitte Én vagyok elől és próbált meg behozni. Egy frissítő pontban állt meg és ott találkoztunk. Azt nem tudom mennyit várt rám. A pálya addig a pontig nagyon tetszetős volt, jó sok lejtővel, szűk ösvényekkel. Sajnos itt is sokszor feltartottak. Nem próbáltam annyira agresszíven előzni, hisz nem siettem annyira. A pihenő után viszont következett a sok lejtőnek a böjtje. Szép kis emelkedők, megspékelve kövekkel gyökerekkel, mindenfélével mi szem szájnak ingere. Meglepően sokáig tekertem felelé, Harold itt lemaradt nagyon. Később már tóltam ismét, most a meredek emelkedő miatt. Mikor felértem a tetőre ismét egy frissítőpont következett. Itt megvártam Haroldot, mint kiderült kicsit rossz érezte magát. Kis pihi után megindultunk le a reptérre, hogy teljesítsük az első kört. Kis zötykölődés után beértünk a célba. Itt volt az a meglepi, hogy későn értünk be és nem mehetünk második kört. Így hát véget is ért a verseny számunkra. Az egészben az volt csak az idegesítő, hogy ha ezt tudjuk az elején, akkor tekerhettünk volna jobban is. Így igazából nem is csináltam nagyon fényképeket, de nem is tekertünk sokat, fizikailag el se fáradtam.
Ez után visszamentünk a kocsihoz, letenni pár cuccot és pénzt vinni. Sokan voltak, rendes majális hangulat volt, bringás programokkal sátrakkal mindenféle árusokkal. Ezek persze főleg bringás felszerelés árusok voltak, de kint volt a Dr. Kelen masszázs csapat is. Harold meghívott egy hideg sörre ehhez Én vettem egy gezemice lángost. Ez vmi kelt tészta volt, rajta sok hagyma, sajt, tepertő és tejföl. Jól esett a meleg kaja. Az evés előtt még kiderült, hogy a Nikiék eltévedtek valahol és kiértek a városba. Mikozben tömtem a fejem, Harold próbálta kitalálni a térkép és az utcanév alapján, hogy hol is lehetnek. Végül sikerült is, légvonalban kb 4 kilóméterre lehettek. Egy jelzésen rossz irányba fordultak mint utóbb kiderült. Visszajönni nem akartak, mert eléggé meredeken kellett volna visszamászni, így akkor elmentünk értük. Majd 1 órás kocsikézés után jutottunk el hozzájuk. Miutén felszedtük pket, indultunk is haza. Következett az unalmas autópálya. Út közvben megálltunk még egy benzinkútnál inni, enni a maradék kajából, sütiből.
Összeségében az utazás miatt fárasztó nap volt, ez a 20 kilóméteres tekerés nem érte így meg. Máskor ha ilyen marathonra megyünk, akkor már 1-2 dologban okosabbak leszünk. Az eredényeink igy sem lettek annyira rosszak, a kategóriánkban 144/145. lettünk a 178-ból ,az összetettben 314/315. lettünk a 384-ből.

Szintemelkedés: 518 m

Kilóméter óra adatok:
mxs: 43,5 km/h
odo: 2281,8 km
dst: 19,12 km
tm: 1:35:16
avs: 12 km/h

További képek

Google Earth kml
Nokia sportstracker

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése