2010. május 9., vasárnap

Tekerés 2010. május 08.

Reggel mikor a Haroldért mentem eléggé hűvös idő volt, 10 fok körül. Dilemmába estem a ruházatot illetően. Végül reggel a hosszú nadrág és a póló mellett döntöttem. Utólag ezt nem is bántam meg. Voltak indulés előtt technikai furcsaságok. Mindkettőnknek az első kereke lapos volt. Úgy gondoltuk nem lehet nagy gáz, felpumpáltuk simán őket. Aztán a váltóm sem működött rendesen, azt is próbáltuk állítgatni. Végül majdnem kilen óra lett mire elindultunk. Gyorsan rácsörögtem a Viktorra, hogy akkor ő is induljon lassan. Menet közben még állítgattam a váltómat, eközben a Harold is valami mást nézett mert fékezés nélkül belém jött hátulról. Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, valami furmányos módon a Harold bringájáról letört a hátsó lámpa. Ezek után szépen haladtunk Gubér felé, ahonnan áttekertünk Petőfi-aknán át Zobákpuszta felé. A kisújbányai elágazásnál megvártuk a Viktort. Kicsit meglepődött az uticéllal kapcsolatban, idén először jött tekerni és az 50 kilóméter nem egy bemelegítő táv.
Innen Pusztabánya felé vettük az irányt betonon, ahol rengeteg ember volt, valami szervezett program lehetett. Itt végre letértünka betonról és a Diós-kút irányába tekertünk. Azért csak sikerült elnézni egy kereszteződést és elmenni a rossz irányba. Kis idő után visszafordultunk és megtaláltuk a jó utat. Ezen a részen kicsit előre mentem, le kellett adnom a felesleges energiámat, ezért tekertem felfele is rendesen nem spórolva az erővel. A fontosabb kereszteződéseknél megvártam a többieket. Az út le Óbányára még mindíg olyan kellemes mint volt. Sok lejtővel, amit jó gyorsan meg lehet tenni. Az út is egyenes, 1-2 helyen voltak csak nyomvájúk. Ezen a szakaszon is találkoztunk túrázókkal, de leérve a faluba rengetegen voltak. A Haroldot megszálták a hernyók, le is videóztuk az egyiket. Elmentünk a forráshoz, ott megettük az izomszeletünket, dumáltunk kicsit és rákészültünk a hosszú emelkedőre ami ránk várt. Óbányát északról kerülő úton indultunk vissza. Ennek az eleje jó meredek, aztán megint meredek és a végén is felfelé kell tekerni. Az út az széles, jól tekerhető, egészen a Cigány-hegy lábáig vezet. Ezen a szakaszon a Viktor már eléggé eléfáradt és az eső is elkezdett esni. Így a legrövidebb és leggyorsabb utat választottuk, mégpedig a Cigányhegy felé át a lőtéren és onnan Pusztabánya irányába. A Harold elment "ghostcar"-nak a Pásztor-forrás felé, aztán onnan Pusztabánya. A Diós-kúttól az erdei út nagyon élvezetes sok meredek lejtővel. Pont egyszerre értünk a tisztásra. Amerre mi mentünk az bő egy kilóméterrel rövidebb, időben is rövidebb normál esetben, a Viktor már csak lassan tudott haladni. Közben kiderült, hogy a Haroldnak sikerült esnie egyet a forrás felé vezető úton. A térdét jól beverte, de ezen kívűl nem lett komolyabb sérülése és a bringa is jól van. A nagyobb esései mindíg akkor voltak, amikor egyedül ment szóval ezt majd lassan figyelembe kel venni. Innen Zobákpusztára hamar kiértünk és az erdőn át felmentünk még Kövestetőre is. Egy kicsit még dumáltunk, aztán a Viktor elindult haza betonon, mi pedig az erdőn át. Régen volt már ez a szakasz, a kezdetekkor a Pubival ez volt a kedvencünk, jó sokat lehet gurulni. A végén már Vasas fogadott minket, szép nyugisan vissazértünk.

Szintemelkedés: 1150 m

Kilóméter óra adatok:
mxs: 51 km/h
odo: 2328,2 km
dst: 46,46 km
tm: 3:29:58
avs: 13,3 km/h

További képek
Google Earth kml
Nokia sportstracker

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése