Az idei év első bringázására szántam rá magam. Tulajdonképpen Harold kellett hozzá, valahogy elszoktam a bringázástól.
Első alkalommal sem volt sok időm, Harold egyből Óbányát akart menni, de em vállalkoztam rá. Szokásos gubéri úton indultunk el, Petőfi-aknát megkerülve kisújbányai irányt tartottuk. Itt is idő múlva lementünk a betonról be az erdőbe. Pap rét utáni részt inkább betonon tekertük egészen Pusztabányáig.
Ott kicsit pihentünk, ennem kellett valamit. Itt kezdett körvonalazódni, hogy az út Püspökszentlászló érintésével vissza a táborhoz és onnan haza lesz az útvonal. Diós-kútnál megálltunk egy kicsit, lehetett pár jó kis természetébredős fotót készíteni. Innen elmentünk feljebb kicsit, a zengői útra, mert a régi útvonal már nem élvezetes lefelé: kimosta a víz, a bedőlt fákat nem pakolták el. Leérve a faluba, megálltunk pár pillanatra, aztán indultunk vissza a jól bevállt útvonalon. Itt is csináltam pár fotót, főleg a virágokról. Kiérve Zobákpusztára Harold kitalálta, hogy elmegy megkeresi a H csapat túrázóit. Elkísértem az elágazásig, aztán visszaindultam a külszini felé és Gubéron át hazagurultam.
Ott kicsit pihentünk, ennem kellett valamit. Itt kezdett körvonalazódni, hogy az út Püspökszentlászló érintésével vissza a táborhoz és onnan haza lesz az útvonal. Diós-kútnál megálltunk egy kicsit, lehetett pár jó kis természetébredős fotót készíteni. Innen elmentünk feljebb kicsit, a zengői útra, mert a régi útvonal már nem élvezetes lefelé: kimosta a víz, a bedőlt fákat nem pakolták el. Leérve a faluba, megálltunk pár pillanatra, aztán indultunk vissza a jól bevállt útvonalon. Itt is csináltam pár fotót, főleg a virágokról. Kiérve Zobákpusztára Harold kitalálta, hogy elmegy megkeresi a H csapat túrázóit. Elkísértem az elágazásig, aztán visszaindultam a külszini felé és Gubéron át hazagurultam.Szintemelkedés: 610 m
Kilóméteróra adatok:
mxs: 61 km/h
odo: 3729,9 km
dst: 33,99 km
tm : 2:16:33
avs: 14,9 km/h
További képek
Google Earth kml
Miiiiiiiiiilyen "H csapat"???? Kerge Zerge! Egyébként a csatlakozás sikerült a Kisrétnél,aztán a Dömörkapuig sikerült egyben tartanom a csapatot, onnan azonban Harold a gyorsabb, gurulva haladást választotta.
VálaszTörlés