Végre sikerült elkezdeni az idei bringás szezont. Persze már régesrég mehettünk volna, de nem jött össze, Harold már rágta a fülemet nagyon, mert miattam csúsztunk meg. Már versenyek is voltak idén, nem kezdtük még ilyen későn sosem.
Az izomgörcs projektemet is elkezdtem, visszacseréltem a spd-t hagyományos pedálra és visszahúztam a régi cipőmet is. Kikísérletezem, hogy télleg az lehet-e a baj. A szerelés miatt 9 után indultunk el és hogy ne a szokásos úton menjünk, Somogy fele kanyarodtunk ki az utcánkból. Itt nemsokára jött is a meredek felfelé, Harold fixiben nyomta megint. A tavak felé vettük az irányt, még mindíg jól néznek ki ezek a bányatavak. Innen felmentünk a műútra, ami Rückert összeköti Petőfi-aknával. Mikor felértünk már úgy éreztük, hogy el is fáradtunk és mehetünk is haza. Pusztabányánál kicsit megpihentünk, és kitaláltuk, hogy azért Diós-kútig elmegyunk az erdőn át, ami azért nem olyan könnyű útvonal. Tulajdonképpen a pedál cipő combó elég jól vizsgázott, nem volt görcs, egyelőre agyban adtam fel az emelkedőket. A forrásnál vizet vettünk magunkhoz és visszafordultunk, megnéztünk egy utat ami a táblán volt jelezve a táborig. Én sejtettem, hogy az az út az amin jöttünk, egy rövidítéssel és egy hosszú nagy emelkedővel. Visszafele sokkal jobb az út, kellett is a léleknek kicsit könnyebb erdei bringázás. Szép lassan haladva haza is értünk. Pusztabánya után éreztem, hogy nehezemre esik a tekerés, utóbb kiderül, hogy defektem van és már biztosan laposabb volt a hátsóm. Egész jó kis bringázás lett a vége.
Szintemelkedés: 709 m
Kilóméter óra adatok:
mxs: 51,5 km/h
odo: 3763,7 km
dst: 33,79 km
tm: 2:33:47
avs:13,1 km/h
További képek
Google Earth kml

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése