2012. július 1., vasárnap

Tekerés 2012. június 30.

A múltkori ötvenes hegyikerék után kitaláltuk, hogy letekerjük a hermincast is. Most a Xavernál hagytam a kocsit és reggel Haroldot megvárva tekertünk fel a Tettyére. Tomi már várt ránt, Csabi elaludt, úgyhogy leparkoltunk. negyed óra késéssel be is futott, indultunk is.
Szokásos Misina következett, fent kisit megálltunk pihenni. Itt Tamás elköszönt sajnos mennie kellett haza. Tubesen kicsit kilátóztunk, aztán indultunk Vágotpuszta felé, de Csabinak valami történt a hékével. Kicsit szerelgetett, aztán továbbmentünk. Innen jó sokáig csak gurulás volt, egészen pontosan Mecsekrákosig. Itt kis pihi és szerelgetés után indultunk el Jakab-hegy felé. Ez a rész hosszú felfelé, a nap is tűzött már rendesen. Felérve Csabival megnéztük Zsongor-követ, közben Harold a romoknál találkozott Borival. Kis idő múlva mi is odaértünk, pihentünk egyet aztán levágtattunk Teca-mamához.
Itt bevártuk Borit, közben legurítottunk pár citromos Gösser-t. Jól esett ez a harmincas, pont kényelmesen elfárad tőle az ember.

Szintemelkedés: 952 m

Kilóméter óra adatok:
mxs: 57 km/h
odo: 3881 km
dst: 39,07 km
tm: 3:24:18
avs: 11,5 km/h

További képek
Google Earth kml

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése