Harold hagyott rábeszélni, hogy menjünk az 50 kilóméteres távra. Csabiékat is próbálta, de nem lehetett, utólag ők jártak jól.

Az elején egész jól ment felfele a Misina felé, közben kiderült, hogy Harold lent hagyta a telefonját a Tettyén a kukán. Gyors telefonálgatás után meglett és a célban meg is kapta. Itt akkor indítottam Én egy sportstrackert, ha kicsit csonkán is de legyen meg az út. A vidámparkig egész jó ütemben tudtam menni, most újra sima cipőben sima pedállal. Tesztelnem kell, mert valami nem jó és nem tudtam már mostanában nagyobb teljesítménnyel tekerni.A torony felé volt egy szakasz amit sétálva levágtam és utána felértem Misina-tetőre még elég jó szusszal. Itt beért minket Pusi és Balázs. A tubes felé a uha kavicsosban már kicsit elegem lett, odaérve kajálnom is kellett valamit. Kicsit nézelődtem a kilátóból, aztán indult a nagy száguldozás Vágottpusztáig. Itt a zöld körön kellett Mánfa irányába menni, ez az út nagyon jó, szűk ösvényekkel. A Kőlyuki Betérő után kicsi aszfalt következett, majd innen vissza kellett vánszorogni Vágottpuszta irányába, ami nem volt kellemes, sok meredek szakasz fogadott minket. A pont után Hertelend volt a cél, de egy kereszteződést elnézve itt egy fél órás eltévedés lett a jutalmunk. Leérve a fürdőhöz kis keresgélés után meglett a pont. Innen megint kezdődőtt a meredek rész, hoszen át kellett mászni a hegyen, ami Orfű felé visz. Egy szakaszon szikla omlás is volt és háton kellett átvinni a bringát. A mecsekrákosi körforgalomnál volt a következő pihenő. Itt Én már rosszul voltam és eldöntöttem, hogy kihagyom a Jakab-hegy részt és betonon megyek vissza Teca-mamához. Két másik túrázó csatlakozott hozzám, vettünk kaját és sört a boltban és leültünk kicsit az energiaszintünket feltüölteni. harold nekiindult közben az erdőnek.
Mi szépen lassan a bringaúton poroszkáltunk a célig, ekkor már nagyon forrón sütött anap és a magas páratartalom miatt levegőt sem lehetett kapni. A vendéglőben megkaptuk az oklevelunket és nekiláttunk sörözni. Nem sokkal később Harold is megérkezett, de neki is már sok volt így a végén. Azért ez az 50 kilóméter úgy volt megtervezve, hogy tényleg teljesítmény legyen megcsinaákni szintidő alatt.
A végén már nehezemre esett visszatekerni a kocsihoz, a betonon igencsak meleg volt.
Szintemelkedés: 870 m
További képek
Google Earth kml
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése