A húsvét miatt most nem igazán volt idő a tekerésre, ezért késő este tudtunk csak menni. Este tíz után indultam a Haroldért és mire elindultunk lett tizenegy belőle.
Reverse Pécsvárad volt a cél szép nyugdíjas tempóban. Az idő egész jó volt, az elején fújt a szél kicsit, de aztán lecsendesedett. Próbaltam fényképezgetni, de nem jártam igazán sikerrel. Dombay-tónál kicsit pihentünk, de aztán elalvás előtt inkább továbbálltunk. Mikor felértünk a sorombóhoz, próbáltam csillagos égboltot fényképzeni, de persze ez sem sikerült. Ez után szép nyugisan haladtunk tovább. Diós-kútnál megálltunk kajálni kicsit. Mikor kezdett hűvös lenni elindultunk tovább. Itt már kicsit fújt a szél is.Zobákpuszta után az akna körül már igen hideg volt a levegő, leérve Parcsinig fáztunk is rendesen. Hajnali kettő fele értünk vissza, tulajdonképpen egy kényelmes kis bringázásról, ahol semmi különös nem történt.
Reverse Pécsvárad volt a cél szép nyugdíjas tempóban. Az idő egész jó volt, az elején fújt a szél kicsit, de aztán lecsendesedett. Próbaltam fényképezgetni, de nem jártam igazán sikerrel. Dombay-tónál kicsit pihentünk, de aztán elalvás előtt inkább továbbálltunk. Mikor felértünk a sorombóhoz, próbáltam csillagos égboltot fényképzeni, de persze ez sem sikerült. Ez után szép nyugisan haladtunk tovább. Diós-kútnál megálltunk kajálni kicsit. Mikor kezdett hűvös lenni elindultunk tovább. Itt már kicsit fújt a szél is.Zobákpuszta után az akna körül már igen hideg volt a levegő, leérve Parcsinig fáztunk is rendesen. Hajnali kettő fele értünk vissza, tulajdonképpen egy kényelmes kis bringázásról, ahol semmi különös nem történt.Szintemelkedés: 623 m.
Kilóméteróra adatok:
mxs: 44,5 km/h
odo: 3343,9 km
dst: 34,42 km/h
tm: 2:11:33
avs: 15,6 km/h
További képek
Google Earth kml
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése