Szombat reggel remek bicajos időre ébredtem, kicsit párás volt a levegő, de a nap sugarai már melegítették a bőrömet.
Sajnos mindenkinek más elfoglaltsága volt, Harold bizonytalankodott, de aztán Ő is lemondta. Így reggel 8 körül egyedül vágtam neki az útnak. Vittem fényképezőgépet is, gondoltam hátha lehet egy-két jó őszi képet csinálni.
A tervem az volt, hogy betonon megkerülöm a Zengőt és a Hármast. Nos Pécsvárad felé a régi hatoson már foglakoztatott a gondolat, hogy csak fel kéne menni a Zengőre. Idén ez még elmaradt, eddig minden évben megvolt. A Dombay-tó gyönyörű volt most. A víz mozdulatlan és szépen tükrözte a tájat. Itt még hűvös volt kicsit, de innen már pólóra vetkőztem. Innen sokáig felfelé visz majd az utam, itt döntöttem el ugyanis, hogy a Zengő lesz most a célpont.
A műútról letérve örömel tapasztaltam, hogy sárnak nyoma sincs. Igaz ezen az oldalon nem szokott lenni, most is a szokásos köves talaj fogadott megspékelve egy kis nedves avarral, ami azért néha megtréfálta az embert. Remek idő lett, a szikrázó napsütésben gyönyörű volt az erdő. Próbáltam képeket is csinálni és azért haladni is.
Jött a szokásos nagyon meredek köves rész, itt tólni voltam kénytelen a bicajt. Lassan kezdődött a füves rész, itt már újra lehetett tekerni, el is értem a kis pihenőházig. Itt készítettem pár képet, kicsit nézelődtem és rápihentem az utolsó meredek emelkedőre a csúcs előtt. Hamar fel is értem a jó öreg kilátóhoz. Kihalt volt minden, a szél pedig erősen fújt. Itt azért felöltöztem és felmentem a kilátóba nézelődni és fotózni. Fent a kilátóban nagyon erős volt a szél, nem is maradtam sokáig, nem akartam megfázni.
Mikor leértem, elkezdtem gondolkodni merre is menjek tovább. Jó lett volna a Cigány-hegy felé menni, ahhoz vissza kell menni a műútra. Gondoltam nem megyek vissza azon az úton ahol jöttem, így bevállaltam az északi részt lefelé.
Nos ez bátor húzás volt, ugyan is a rész száraz időben is kihívást jelent és nem kis koncentrációt igényel. Sokáig nagyon meredek és közben gyökereken és fákon kell átmenni.
A vizes avarral ez így már túlment a kellemes kategórián, pár próbálkozás után sikerült is elcsúszni. Szerencsére a puha avar és a kis sebesség miatt nem lett különösebb baj. A képen látszik az út. Gyakorlatilag az első és a hátsó kerék is már blokkolt, és még haladtam előre egy fa irányába. Egy kis kormánymozdulat és fék elengedés hatására kicsúszott az első kerék, Én szépen állva maradtam a bicaj meg másfél méter csúszás után megállt a fánál. A másik szitu is hasonló volt, csakhogy itt a hátsó váltóm látja valószínűleg kárát. Itt próbáltam a füvön és a gallyakon át kikerülni egy sáros részt, de az ágakba beleakadta láncom és kirántotta alólam a bringát, a láncot pedig oldalra meghúzta és átemelte a pedálon. Itt kb. öt percet tököltem, mire a láncot a helyére tudtam rakni, és így is feszegetni kellett a hátsó váltót. Ez után már viszonylag hamar kiértem az egyenesebb részre.
Első észrevételre a váltó csak elállítódott, de fura hangok is jönnek ki belőle. Lehet, hogy ez volt az utolsó túrája szegénynek, majd a szervízben megmondják mi lesz vele.
Jött a szokásos nagyon meredek köves rész, itt tólni voltam kénytelen a bicajt. Lassan kezdődött a füves rész, itt már újra lehetett tekerni, el is értem a kis pihenőházig. Itt készítettem pár képet, kicsit nézelődtem és rápihentem az utolsó meredek emelkedőre a csúcs előtt. Hamar fel is értem a jó öreg kilátóhoz. Kihalt volt minden, a szél pedig erősen fújt. Itt azért felöltöztem és felmentem a kilátóba nézelődni és fotózni. Fent a kilátóban nagyon erős volt a szél, nem is maradtam sokáig, nem akartam megfázni.Mikor leértem, elkezdtem gondolkodni merre is menjek tovább. Jó lett volna a Cigány-hegy felé menni, ahhoz vissza kell menni a műútra. Gondoltam nem megyek vissza azon az úton ahol jöttem, így bevállaltam az északi részt lefelé.
A vizes avarral ez így már túlment a kellemes kategórián, pár próbálkozás után sikerült is elcsúszni. Szerencsére a puha avar és a kis sebesség miatt nem lett különösebb baj. A képen látszik az út. Gyakorlatilag az első és a hátsó kerék is már blokkolt, és még haladtam előre egy fa irányába. Egy kis kormánymozdulat és fék elengedés hatására kicsúszott az első kerék, Én szépen állva maradtam a bicaj meg másfél méter csúszás után megállt a fánál. A másik szitu is hasonló volt, csakhogy itt a hátsó váltóm látja valószínűleg kárát. Itt próbáltam a füvön és a gallyakon át kikerülni egy sáros részt, de az ágakba beleakadta láncom és kirántotta alólam a bringát, a láncot pedig oldalra meghúzta és átemelte a pedálon. Itt kb. öt percet tököltem, mire a láncot a helyére tudtam rakni, és így is feszegetni kellett a hátsó váltót. Ez után már viszonylag hamar kiértem az egyenesebb részre. 
A műútra érve, gondoltam lekellenen nézni Püspökszentlászlóra is, az udafelé vezető út is nagyon szép. Ezt a döntés pár perc után már nem tartottam olyan jónak, ugyanis megjött a nem várt sártenger avarral fűszerezve. Itt a csúszkálások közben azért tudtam kicsit videózni is, iletve képet készíteni. Itt csodás pirás és sárga színkavalkád volt. A templomhoz érve pihentem kicsit, majd nekivágtam a Diós-kúthoz vezető útnak. Ezt az utat általában lefelé abszolváljuk, úgy nagyon élvezetes. A fölfelé tekeréssel azonban volt némi probélma, itt is a sáros és vizes útviszonyokkal nem bírkózott meg a gumim. Tele ment sárral és megszűnt a tapadás. Elindulni sem tudtam az alsó egyharmadon. Kicsit feljebb már jobb volt a helyzet sikerült nyeregbe pattanni. Ez után szomorúan konstatáltam, hogy sok éve az úton keresztbe fekvő fát elfűrészelték.
Ez a fa volt a völgy éke, alatta lehetett elsétálni, nemrégiben dőlt mellé egy másik kisebb fa is. Ez már a múlté sajnos.
A Diós-kútnál nem volt vészes a sár helyzet, így feltóltam a dombon a Hárs-tetőre.
Innen Kisújbánya felé ment az utam a lőtéren át. Itt is készítettem videót és képet is. A Cigány-hegy jött soron, ennek tolás nélküli meghódításáról letettem hamar, már fáradt voltam eléggé. A panorámáról egy-két fotót készítve elindulta a forrás felé. A beton utat választottam ehhez, az erdőn át nem akartam megint learaszolgatni a csúszós útviszonyok miatt. A Pásztor-forrásnál kicsit megpihentem, levetkőztem is kifeküdtem napozni negyed órát.
Közben megettem a csokimat és képeket videókat készítettem. Kellemes látvány volt az erdő.
Innen már hazafelé vettem az irányt, sajnos nem volt több időm, pedig szívesen mentem volna Magyaregregy felé. Az úton készítettem pár felvételt, úgyiss ritkán van nálam fényképezőgép, a telefonnal meg sokkal rosszabb minőségű mozgóképet lehet rögzíteni. Zobák-pusztánál is volt egy gondolatom Köves-tetőt illetően, de idő hiányában nem mentem arra.
A szokásos Petőfi-akna volt az irány, onnan pedig betonon haza. Délután egy órára értem haza és elég jól elfáradtam. Nem volt sok kilóméterben ez a túra, de a télre megalapozta az erőnlétemet. Azt hiszem mindenki bánhatja, hogy kihagyta ezt a túrát.
A Diós-kútnál nem volt vészes a sár helyzet, így feltóltam a dombon a Hárs-tetőre.
Innen Kisújbánya felé ment az utam a lőtéren át. Itt is készítettem videót és képet is. A Cigány-hegy jött soron, ennek tolás nélküli meghódításáról letettem hamar, már fáradt voltam eléggé. A panorámáról egy-két fotót készítve elindulta a forrás felé. A beton utat választottam ehhez, az erdőn át nem akartam megint learaszolgatni a csúszós útviszonyok miatt. A Pásztor-forrásnál kicsit megpihentem, levetkőztem is kifeküdtem napozni negyed órát.
Közben megettem a csokimat és képeket videókat készítettem. Kellemes látvány volt az erdő.Innen már hazafelé vettem az irányt, sajnos nem volt több időm, pedig szívesen mentem volna Magyaregregy felé. Az úton készítettem pár felvételt, úgyiss ritkán van nálam fényképezőgép, a telefonnal meg sokkal rosszabb minőségű mozgóképet lehet rögzíteni. Zobák-pusztánál is volt egy gondolatom Köves-tetőt illetően, de idő hiányában nem mentem arra.
A szokásos Petőfi-akna volt az irány, onnan pedig betonon haza. Délután egy órára értem haza és elég jól elfáradtam. Nem volt sok kilóméterben ez a túra, de a télre megalapozta az erőnlétemet. Azt hiszem mindenki bánhatja, hogy kihagyta ezt a túrát.Kilóméter óra adatok:
mxs: 59,5 km/h
odo: 1952,5 km
dst: 42,21 km
tm: 2:59:53
avs: 14,1 km/h
További képek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése