Az idei hegyikerék csak 30-as távon indult a sár miatt. Igen sokan összejöttek, évről-évre egyre több bringás van a környéken. Kasi, Csabi, Tomi és Én indultunk együtt, Zsozsiék késtek kicsit, ő Laciékkal indult kicsivel utánunk. Ahogy ezt vártuk is Kasi elhúzott már az elején, ment felfelé mint egy rakéta. A vidámparknál összefutottuk Harolddal is, készített pár képet is. Ők onnan indultak Teca-mama felé. Misinára felfelé Tomi is elhúzott, Csabival ketten mentünk a saját tempónkban. Tubesen kis pihi után indult a szokásos száguldás Vágotpuszta felé, ahol Tomi beértem, és megvártuk Csabit is, aki kicsit lemaradt lefelé menet. Végül nem választottunk alternatív útvonalat, mentünk az eredeti, tisztában voltunk velel, hogy sár lesz. Na igen nem is akármilyen, megint az a tólni sem lehet dolog. Nem maradt más hátra, mint előre teljes gőzzel, így kicsit kipörgette a gumi a sarat és lehetett menni. Bánosra szép sárosan érkezett mindenki. Itt kicsi pihi és mosás után, indultunk Jakab-hegy irányába. Itt még felfelé volt egy kis sár de ez már nem volt vészes. A pont után jött a jól megérdemelt széles vigyorra fakasztó rész le a célig. Teca-mamánál újra találkoztunk Kasival és Haroldékkal. Remek kis túra volt.
Szintemelkedés: 905 m
További képek
Google Earth kml

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése