A régi túralapokat nézegetve tíz év után kedvem támadt a Szuadó 40-re ismét.
Emlékeztem rá, hogy nem olyan könnyű végigcsinálni, főleg úgy, hogy nem is szoktam túrázni. De hát belevágtam lesz ami lesz alapon. A többiek összevissza mentek, a Dia és barátai a 17-esen indultak, Kata, Niki és Harold pedig a 30-ason, így a 40-esre egyedül maradtam.
Emlékeztem rá, hogy nem olyan könnyű végigcsinálni, főleg úgy, hogy nem is szoktam túrázni. De hát belevágtam lesz ami lesz alapon. A többiek összevissza mentek, a Dia és barátai a 17-esen indultak, Kata, Niki és Harold pedig a 30-ason, így a 40-esre egyedül maradtam.Reggel összeszedtem a 30-as táv indulóit is és pontban hétkor el is tudtunk indulni. Az első részen együtt mentünk. A Babás-szerköveknél kicsit lemaradtak már, de a még megvártam őket. A Sasfészektől felfelé Zsongor-kőre visszavettek a tempóból, így az ellenőrzőpontnál még kicsit dumáltunk és nézelődtünk, aztán Én továbbálltam. Kezdett igencsak melegem lenni, le kellett vetnem a dzsekimet is és pólóban sétálni. A Patacsi-mező után nagyon szép rész következett: 
a Szuadó. Kellemes volt az út, vízfolyással, forrásokkal és rengeteg medvehagymával. A fákon nem volt lomb, de ezen kívűl igencsak tavaszi hangulat uralkodott az erdőn. A Laci-forrás felé még egyszer összefutottam Haroldékkal, aztán többé nem találkoztunk. Kiérve az orfűi útra, kicsit rosszabbak lettek a körülmények sok volt a beton, amit nem igazán szeretek. Próbáltam is az út mellett a füvön menni, illetve levágni a betonos részt ahol lehet. Bános felé szerncsére a mezőn át lehetett vágni, megúszva így sok-sok betonos részt. A pont után következett a Lóri-völgy, ami szintén az egyik legszebb rész volt, a patakkal és a Nagy-kő-oldallal. 
A kulcsosháznél kaptunk teát, itt kicsit meg is pihentem. Innen fel kellet kapaszkodni Vágotpusztára. Ez után jött egy igencsak rossz rész. Erdészeti autók kijárták az utat, sok helyen fél méteres nyomvájúk között kelett menni. Az erdő is csúnya volt, irtás mindenfelé, szemét amit a favágók elhagytak. Alsó-kis-ligentél volt agy pont, onnan pedig a táj ismét szép látványt nyújtott, csak sajnos elfogyott a foldes erdei pihe-puha út és kött a döngölt föld, majd kavics, végül beton egészen Sikondáig. Itt a ponton már utáltam a műutat igencsak és még át a falun végig majdnem beton volt. Aztán át Kőlyuk felé ismét jobb lett a terep, amit mindenki szeret. 
A tavak mellt viszont hartalmas dagonya fogadott, sok helyen bokáig sárban tapicskoltam. Ezt a dolgot a bakancsom sem bírta, és lejott a talpa a sarok résznél. Nagy szerencsémre a kamásli nem engedte, hogy teljesen leszakadjon. Ez után horrorá változott a túra számomra, folyton igazgatni kellett a kamáslit, hogytartsa a talpát a bakancsnak, közben igencsak sáros volt az út a Kőlyukig. Utána a sár megszűnt, de jött a Zsidó-völgy ami semmikor sem esik jól. Itt már kezdett vízhóéyagos lenni a lában, mert nem állt jól a cipő a lábamon. Egészen Lapis előtti kanyarig szenvedtem nagyon, itt már egyszer-kétszer megbántam, 
hogy elindultam a túrán. Kiérve a betonra jobb lett, mert nem húzta a talpamat a sár, jobban is tudtam gyalogolni. A Sós-hegytől megint jó rész következett, ismét jobb kedvem lett. A Szentkúti-völgy betonos részei még kicsit frusztráltak, de már szemem előtt lebegett a cél. Éger-völgybe érve a lábam már nagyon fájt, tartottam a tempót és 17:20-ra értem be a célba.
a Szuadó. Kellemes volt az út, vízfolyással, forrásokkal és rengeteg medvehagymával. A fákon nem volt lomb, de ezen kívűl igencsak tavaszi hangulat uralkodott az erdőn. A Laci-forrás felé még egyszer összefutottam Haroldékkal, aztán többé nem találkoztunk. Kiérve az orfűi útra, kicsit rosszabbak lettek a körülmények sok volt a beton, amit nem igazán szeretek. Próbáltam is az út mellett a füvön menni, illetve levágni a betonos részt ahol lehet. Bános felé szerncsére a mezőn át lehetett vágni, megúszva így sok-sok betonos részt. A pont után következett a Lóri-völgy, ami szintén az egyik legszebb rész volt, a patakkal és a Nagy-kő-oldallal. 
A kulcsosháznél kaptunk teát, itt kicsit meg is pihentem. Innen fel kellet kapaszkodni Vágotpusztára. Ez után jött egy igencsak rossz rész. Erdészeti autók kijárták az utat, sok helyen fél méteres nyomvájúk között kelett menni. Az erdő is csúnya volt, irtás mindenfelé, szemét amit a favágók elhagytak. Alsó-kis-ligentél volt agy pont, onnan pedig a táj ismét szép látványt nyújtott, csak sajnos elfogyott a foldes erdei pihe-puha út és kött a döngölt föld, majd kavics, végül beton egészen Sikondáig. Itt a ponton már utáltam a műutat igencsak és még át a falun végig majdnem beton volt. Aztán át Kőlyuk felé ismét jobb lett a terep, amit mindenki szeret. 
A tavak mellt viszont hartalmas dagonya fogadott, sok helyen bokáig sárban tapicskoltam. Ezt a dolgot a bakancsom sem bírta, és lejott a talpa a sarok résznél. Nagy szerencsémre a kamásli nem engedte, hogy teljesen leszakadjon. Ez után horrorá változott a túra számomra, folyton igazgatni kellett a kamáslit, hogytartsa a talpát a bakancsnak, közben igencsak sáros volt az út a Kőlyukig. Utána a sár megszűnt, de jött a Zsidó-völgy ami semmikor sem esik jól. Itt már kezdett vízhóéyagos lenni a lában, mert nem állt jól a cipő a lábamon. Egészen Lapis előtti kanyarig szenvedtem nagyon, itt már egyszer-kétszer megbántam, 
hogy elindultam a túrán. Kiérve a betonra jobb lett, mert nem húzta a talpamat a sár, jobban is tudtam gyalogolni. A Sós-hegytől megint jó rész következett, ismét jobb kedvem lett. A Szentkúti-völgy betonos részei még kicsit frusztráltak, de már szemem előtt lebegett a cél. Éger-völgybe érve a lábam már nagyon fájt, tartottam a tempót és 17:20-ra értem be a célba.A régi tizenévvel ezelőtti túrák idejét nem tudtam tartani közel sem, ennek részben a bakancs volt az oka, de azért így is megvolt bőven a szintidő alatt. Talán jövőre is elmegyek, idővel a rossz emlékek úgyis megszépülnek.
További képek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése