2010. július 11., vasárnap

Tekerés 2010. július 11.

A mostani alkalommal Harold volt a csapat másik fele. A lábam miat még most sem vállakoztam erdei útra, maradt a beton. Kitaláltuk, hogy most menjünk egy reverse Magyaregregy útvonalat.
Indulás után szóba került , hogy balatonra leviszem a bringát edzeni a 24 órás versenyre. Harold is gondolta kéne rendesen tekerni, hogy elfáradjon, de Én sajnos még nem tudtam. Így kitalálta, hogy egész úton egy fokozatban megy végig és nem vált egyet sem. Ezt azért kételkedve fogadtam, mert azért van egy-két jókora emelkedő is. Nos Gubér felé mentünk, ahol volt egy kis földes út, de még nem volt rossz a lábamnak. Itt a Harold azért nehezen jött fel az általa választott fokozatban. Ez után következett Petőfi-akna, ahol szintén szépen feltekert. Én is megpróbáltam állva tekerni egyett, de egyből szúró fájdalamt éreztem a bokámban, így ezt nem is erőltettem a továbbiakban. Zobákpusztához érve, a főúton haaldtunk Magyaregregy irányába. Kellemes hűs levegő volt, a patakok keresztezésénél néhol hideg. Az útról lekanyarodva a vár felé vettük az irányt. A Máré-vár tövében megpihentünk kicsit, fényképeztem egyet-kettőt. Továbbhaladva felfelé, láttuk az esőzés egyik eredményét, egy hatalmas föld darab hiányzott amit átmosott a víz az út másik oldalára. A Pásztor-forrásnál álltunk meg pihenni kicsit. Itt is voltak maradvány kidőlt fák, és a forrás környékét is kimosta kicsit a víz. Rengeteg szúnyog volt, inkább a napos részre mentünk és ott ettük meg az izomszeleteket. Továbbhaladva a kisújbányai elágazásnál volt egy figyelmeztetés, hogy a híd megsérült és le van zárva. Mi azért tovább mentünk, bringával csak át lehet menni gondoltuk. Nos igazunk is volt, a hidat tényleg alámosta a víz, de mi simán át tudtunk menni rajta. Innen Pusztabánya felé hamar visszaértünk Zobákpusztára. A szokásos Petőfi-akna útvonalon mentünk hazáig, most végig betonon.

Szintemelkedés: 681 m

Kilóméter óra adatok:

mxs: 65 km/h
odo: 2460,7 km
dst: 36,73 km
tm: 2:06:06
avs: 17,4 km/h

További képek
Google Earth kml
Nokia sportstracker

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése